A Gould amandina kötési ideje az esős évszakban van, amikor a levegő páratartalma általában 70%. Tudva azt, hogy a Gould amandina Ausztrália legmelegebb vidékén honos, nem csodálkozhatunk azon, ha a fogságban is csak akkor érzi jól magát, igazi lénye csak akkor bontakozik ki teljes mértékben, akkor költ legeredményesebben, ha sok napfényt és magas hőmérsékletet biztosítunk számára.
Az esős évszak a tengerpart közelében a monszunhatás következtében köszönt be. A hatalmas esőzések hatására a természet bámulatos gyorsasággal újjáéled, és buja vegetáció borítja a száraz évszakban kiszáradt mezőket. A növényzettel együtt megmozdul a rovarvilág is. Repülő termeszek és egyéb rovarok tömege jelenik meg, bőséges táplálékot nyújtva minden fiókát nevelő madárnak. Mi sem természetesebb, hogy ilyenkor a Gould amandinák is családalapításhoz fognak. A múltban még azt hitték, hogy a Gould amandina a költési időszakban is kizárólag csak magevő, és fiókáit is fűfélék félérett magvaival neveli fel. Ez azonban nem így van. Állati táplálékról tehát a fogságban is gondoskodni kell, ha azt akarjuk, hogy egészséges fiókákat neveljenek.

Az első Gould amandinákat 1887-ben importálták Angliába. 1896-ban és 1897-ben már egy berlini madárkiállításon nagyobb számban is bemutatták e madarakat. Ettől az időponttól kezdve rendszeresen kapható nyugati madárpiacokon, eleinte csak a feketefejű, később a vörös fejű is. Három fejszín változatban létezik: piros,  sárga és fekete színű fejjel. 

Amiért bizton állíthatom, hogy mindenki szívét megdobogtatja ez a kis madár, az a hatalmas színválaszték, amiben előfordul, és a színmutációk száma nem véges. Több mint 30 féle szín van, plusz ezek variációi. Zöld, sárga, kék és ezüst hátszínnel, ezen belül piros, fekete és narancs fejszínnel. Újabb, és újabb színek kerülnek elő, és a tenyésztők is azon vannak, hogy minél érdekesebb színű egyedeket tenyésszenek ki. Érdekes, hogy ahol eleve színes egy madár, ott feketét, vagy fehéret tenyésztenek ki belőle a tenyésztők, ahol pedig egyszínű, ott színeset. Ez alól a Gould amandina sem kivétel. 

Érdekes mutációk az úgynevezett halfsiderek, azaz féloldalúak,  amikor a madár fejének egyik, illetve másik fele eltérő színű. 
Az úgynevezett "seagreen" színváltozat (tengerzöld, azaz se nem zöld, se nem kék) sem ritka. 
A hímek általában mindig élénkebb színűek, mint a tojók.
 

Ezen élénk színek eléréséhez semmilyen kiegészítő színezék nem szükséges, nem úgy, mint pl.: a színkanáriknál, ahol a természetes, vagy mesterséges színezékek elengedhetetlenek a megfelelő színintenzitás kialakulásához. Ezeket a speciális por lakú készítményeket a vedlés előtt az ivóvízbe, vagy a lágyeleségbe keverik, a színanyag pedig felszívódik a gyomorból, eljut a tollakig és megszínezi azokat.
A sikeres tenyésztés alapja a megfelelő pár kiválasztása. 

Ez nagy körültekintést igényel. A tenyésztésre szánt madár legyen fiatal, egészséges, és jó kondícióban lévő egyed. Beteg, legyengült, vagy satnya madarat nem szabad és nem is érdemes tenyészállatnak megvenni. Ha sikerült a kiválasztás, ez még csak a mi szempontunk, de hogy ez a két madár el fogja-e fogadni egymást, az egyáltalán nem biztos. Meg kell engedni nekik, hogy ők válasszanak maguknak párt (ez egy több tucat - több száz madarat tartó tenyészetben nem gond).

A tenyésztők egy hímhez 2 tojót teszek be, majd felteszik az odút, és várnak. Ha a pár kiválasztotta egymást, azaz elkezdik a behelyezett fűszálakat hordani, akkor a harmadik, hoppon maradt egyedet a kalitkából el kell távolítani, és neki egy másik párt kell keresni.

A tojó egy alkalommal maximum 9 db fehér színű tojást rak. A költés 3-4 lerakott tojás után kezdődik el, de előfordul, hogy kivárja az utolsó tojást is. A költési idő általában 16-18 nap. Kelés előtt már mind a két szülő a fészekben tartózkodik. Ilyenkor egyáltalán nem szabad őket zavarni. A hím és a tojó is üli a tojásokat, és a fiókákat is a kikelés utáni 5-6. napig.

A kicsik érdekessége, hogy a csőr 2 oldalán 2-2 (összesen négy) kékesfehéren irizáló papilla található.


Ezeknek a papilláknak az a funkciója, hogy segítsék a szülőket abban, hogy az odú sötétjében megtalálják a fiókák száját. Ennek hiányában a kicsik etetés híján éhen pusztulnak. Ha olyan madár fiókája kerülne a fészekbe, aminek nincs ilyen papillája, szintén hasonlóképpen jár. A papillák a fészek elhagyását követően még egy darabig megvannak, majd rövid időn belül teljes egészében nyomtalanul eltűnnek.


Társas lények, egyedül nem érzik jól magukat. Kényesek ugyan, de ha megkapják azt, amire szükségük van, mindenképpen meghálálják.

Dr. Sütő András